All posts by user

2022 Sárkányrepülő Nemzeti Bajnokság

Engedjétek meg, hogy az alábbi írással számoljak be az idei Sárkányrepülő Nemzeti Bajnokságról:

Zalaegerszeg a mi Jurassic Parkunk.

Egy kihalófélben lévő faj utolsó példányai voltak láthatóak az elmúlt hétvégén a Zalaegerszegi Repülőtér gyepén.

Négy napon át tizenegy Sárkányrepülő vívott a Nemzeti Bajnoki címért.

Nem először rendeztünk itt sárkányos versenyt és remélem nem utoljára! A zalaegerszegi környezet ugyanis több szempontból is kedvez a motor nélküli sárkányozásnak. Itt jól működő klub van, rutinos vontató pilótákkal és vontató gépekkel. A szakmai tudás mellett az emberi hozzáállás is példa értékű, a rendezők a sárkányozás szerelmeseiként társadalmi munkában dolgoztak, teljes mértékben meghagyva a Sárkányrepülésért Alapítvány, a SYBA Kft és a Szabad Repülők Szövetsége támogatását a versenyzők számára. Így a minimális nevezési díj fejében maximális kiszolgálásban volt részük. Valójában érthetetlen, hogy az utánpótlás miért nem jött el, hiszen először a hazai sárkányozás történelmében 3 kategória is versenyzett, az Open Class mellett a merev szárnyúak és az árbócos Sport kategória is.

Nehéz feladatok mellett a papírforma győzött, az élen a válogatott keret tagjai végeztek. A hivatalos eredmény számolása még zajlik, de a verseny értékeléseként elmondhatom, hogy jó felkészülést adott a rendezvény arra, hogy bonyolult meteorológiai viszonyok között is ki kell hozni azt, ami kihozható.

A kevésbé rutinosak verseny körülmények között tanulhattak a nagyoktól, ami az utánpótlás felkészítések alapja.

Szívet melengető, hogy a sárkányrepülés nagyjai is megtisztelték a versenyt, a támogató Alapítvány majd teljes Kuratóriuma eljött, volt válogatott versenyzők is beálltak a kiszolgálók közé.

Bár a Magyar Repülő és Légisport Szövetségtől most nem tisztelte meg a hazai legjelentősebb sárkányrepülő versenyt senki, azért ez mégis az MRLSz égisze alatt szervezett verseny volt, így a díjakat jövőre az MRLSz 2022 évi díjkiosztóján szeretnénk átadni.

A verseny utolsó napján magukra hagytam a pilótákat.

A farkashegyi repülőtérre mentem elbúcsúzni Csiga Sanyitól, aki ha tehette volna – ahogyan éveken át tette – ott lett volna velünk. Én jelenlétemmel tisztelegtem szálló hamvai alatt, de a zalaegerszegi ég is búcsúzott Tőle. A versenyzők úgy búcsúztak, ahogyan egy pilótától kell, társai tovább harcoltak a levegőben. Talán nem is sejtették, hogy az eleinte repülhetetlennek tűnő napból miért lett délutánra a legsikeresebb versenynap, a legértékesebb teljesített feladattal…

Guriga

Díjátadó – 2022. április 23. szombat 17 óra

A 2021. évben elért kiemelkedő sportolói tevékenység elismeréseként a Repülő és Légisport Szövetség díjazottakat meghívja a 2022. évi Díjátadójára.

2020 év:
2020 Év Sárkányrepülő Sportolója Bertók Attila (Amatőr SE).
2020 Év Siklóernyős Sportolója Takács Pál (Amatőr SE)
2020 Év Siklóernyős Női Sportolója Honti Adél (Felhőalap SE)
2020 Év Siklóernyős Célraszálló Sportolója Kaszás Sándor (Fabulon SE)
2020 Év Siklóernyős Célraszálló Női Sportolója Grillmayer Alexandra (Fabulon SE)

2021 év:
2021 Év Sárkányrepülő Sportolója Bertók Attila (Amatőr SE).
2021 Év Siklóernyős Sportolója Takács Pál (Amatőr SE)
2021 Év Siklóernyős Női Sportolója Honti Adél (Felhőalap SE)
2021 Év Siklóernyős Célraszálló Sportolója Kaszás Sándor (Fabulon SE)
2021 Év Siklóernyős Célraszálló Női Sportolója Grillmayer Alexandra (Fabulon SE)

Részvétel regisztrációhoz kötött, díjazottak megkeresése külön emailben korábban megtörtént, hogy részt kíván-e venni a Díjátadón.

Helyszín: Sport Hotel Velence 3. em. (Velence, Tóbíró köz 2, 2481)
Időpont: 2022. április 23. (szombat) 17 óra

Díjátadó – beszámoló (link)

Pályázati felhívás – szövetségi kapitány pozícióra


A Magyar Repülő és Légisport Szövetség Siklórepülő Szakbizottsága pályázatot hirdet a sportágak válogatott kereteinek szövetségi kapitányi pozíciójára.

Sportágak:

Siklóernyős távrepülés
Siklóernyős akro
Siklóernyős célraszállás
Sárkányrepülés

A pályázókkal szemben támasztott követelmények:

  • Az adott területen versenyzői tapasztalat
  • A sportággal kapcsolatos szakmai tájékozottság
  • Megfelelő kommunikáció a válogatott keret tagjaival
  • Verseny felkészítői tapasztalat

A pályázat elbírásánál előnyt jelent:

  • Társalgási szintű angol nyelvismeret

A válogatott keretvezetők feladatai:

  • A válogatott keret kijelölése ( aktuális névsorát 3 hónappal a FAI 1 kategóriájú verseny előtt az MRLSZ felé lejelenti.)
  • Indokolt esetben javaslatot tesz az utazó keret összeállítására.
  • Felkészítési terv készítése a 2022-23-as évre
  • A válogatott keret tagjait érintő versenyek feltérképezése, a nevezések szervezése
  • Európa – és Világbajnokságra történő nevezéseket az MRLSZ közreműködésével bonyolítja, a nevezéssel kapcsolatos információkat és feladatokat eljuttatja az érintettekhez.
  • Kapcsolat tartása a válogatott keretet érintő versenyek rendezőivel
  • Képviseli a csapatot a külföldi és hazai versenyeken, illetve részt vesz olyan promóciós tevékenységekben, amelyek segítik a válogatott felkészülését, versenyzését. (Médiakapcsolatok, beszámolók…)
  • Kialakítja a válogatott éves sportszakmai felkészítését, szereplését, felügyeli ennek megvalósulását.
  • Felügyeli az utánpótlás szakmai felkészülését
  • Beszámoló készítése az Európa – és Világbajnokságokról és az éves eredményekről

A pályázathoz csatolandó dokumentumok:

  • Részletes szakmai önéletrajz
  • Rövid összefoglaló a válogatottal kapcsolatos szakmai terveiről. (Felkészítési terv a 2022-23-as évre)
  • A pályázat beadási határideje: 2022. május 5
  • A pályázatot a Szakbizottság címére kérjük benyújtani az szakbizottsag@googlegroups.com címre.
  • Ha pályázat nem érkezik be akkora szakbizottság felkér arra alkalmas személyt a feladatra.
  • A pályázat eredménye nyilvános.