Engedjétek meg, hogy az alábbi írással számoljak be az idei Sárkányrepülő Nemzeti Bajnokságról:
Zalaegerszeg a mi Jurassic Parkunk.
Egy kihalófélben lévő faj utolsó példányai voltak láthatóak az elmúlt hétvégén a Zalaegerszegi Repülőtér gyepén.
Négy napon át tizenegy Sárkányrepülő vívott a Nemzeti Bajnoki címért.
Nem először rendeztünk itt sárkányos versenyt és remélem nem utoljára! A zalaegerszegi környezet ugyanis több szempontból is kedvez a motor nélküli sárkányozásnak. Itt jól működő klub van, rutinos vontató pilótákkal és vontató gépekkel. A szakmai tudás mellett az emberi hozzáállás is példa értékű, a rendezők a sárkányozás szerelmeseiként társadalmi munkában dolgoztak, teljes mértékben meghagyva a Sárkányrepülésért Alapítvány, a SYBA Kft és a Szabad Repülők Szövetsége támogatását a versenyzők számára. Így a minimális nevezési díj fejében maximális kiszolgálásban volt részük. Valójában érthetetlen, hogy az utánpótlás miért nem jött el, hiszen először a hazai sárkányozás történelmében 3 kategória is versenyzett, az Open Class mellett a merev szárnyúak és az árbócos Sport kategória is.
Nehéz feladatok mellett a papírforma győzött, az élen a válogatott keret tagjai végeztek. A hivatalos eredmény számolása még zajlik, de a verseny értékeléseként elmondhatom, hogy jó felkészülést adott a rendezvény arra, hogy bonyolult meteorológiai viszonyok között is ki kell hozni azt, ami kihozható.
A kevésbé rutinosak verseny körülmények között tanulhattak a nagyoktól, ami az utánpótlás felkészítések alapja.
Szívet melengető, hogy a sárkányrepülés nagyjai is megtisztelték a versenyt, a támogató Alapítvány majd teljes Kuratóriuma eljött, volt válogatott versenyzők is beálltak a kiszolgálók közé.
Bár a Magyar Repülő és Légisport Szövetségtől most nem tisztelte meg a hazai legjelentősebb sárkányrepülő versenyt senki, azért ez mégis az MRLSz égisze alatt szervezett verseny volt, így a díjakat jövőre az MRLSz 2022 évi díjkiosztóján szeretnénk átadni.
A verseny utolsó napján magukra hagytam a pilótákat.
A farkashegyi repülőtérre mentem elbúcsúzni Csiga Sanyitól, aki ha tehette volna – ahogyan éveken át tette – ott lett volna velünk. Én jelenlétemmel tisztelegtem szálló hamvai alatt, de a zalaegerszegi ég is búcsúzott Tőle. A versenyzők úgy búcsúztak, ahogyan egy pilótától kell, társai tovább harcoltak a levegőben. Talán nem is sejtették, hogy az eleinte repülhetetlennek tűnő napból miért lett délutánra a legsikeresebb versenynap, a legértékesebb teljesített feladattal…
Guriga
