Monthly Archives: August 2015

Kiemelkedő eredmény a Sárkányrepülő Elő-Európa bajnokságon

A bajnokságot a macedóniai Krushevoban rendezték meg, ahová Bertók Attila és Czigler Elek kivételével a legjobb csapattal tudtunk nevezni, hála a szakbizottság, a Sárkányrepülésért Alapítvány és az Amatőr Siklórepülők Egyesülete támogatásának. A csapat e versenyt megelőzően a felkészülési tervnek megfelelően a szlovéniai Tolminban rendezett Kobala Openen készült. Hozzáteszem, ez a verseny is a jövő évi EB-re való felkészülés egyik állomása volt.
A versenyen viszonylag kevés versenyző indult, annak ellenére, hogy Szlovén Sárkányrepülő Nemzeti bajnokság is volt egyben.
Az eredetileg ötnaposra tervezett rendezvényen 4 versenynapot engedett az időjárás és a rendezők.
Eredményesség szempontjából a csapat kicsit a várakozás alatt teljesített, az 52 versenyző között legalább 2 versenyzőt az első 10-ben, a többieket a mezőny első felében vártam, de így sem rossz, hogy Ujhelyi Balázs bronzéremmel zárta a versenyt.
Jól látszik, hogy a támogatás biztosítása adja a legtöbbet az eredményességhez, és ha jövőre Ausztráliából az EB-re tudjuk hozni Bertók Attilát, és 6 fős csapattal felkészültebben tudunk versenyezni, nem elérhetetlen két egyéni és egy csapat érem a 2016-os Európa Bajnokságon.
Az elmúlt világbajnokság eredményjegyzékét tanulmányozva ezek nem túlzó remények.
Remélem a jövő évre több támogatással több felkészülési versenyen és jobb felszereléssel számolhatunk. Akkor a siker nem marad el!